Tisztelt Vendégeink!
Házirendünk célja, hogy a szükséges információk birtokában nyugodt, kellemes pihenést biztosítsunk és elkerüljük az esetleges félreértéseket.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Vendégház használatba vételével elismerik és elfogadják annak Házirendjét, valamint kötelezettséget vállalnak az abban leírtak betartására és felelősséget vállalnak a Házirend be nem tartása miatt okozott kárért.
Szállás
Az érkezés napján a házat vendégeink előre egyeztetett időpontban legkésőbb 18:00-ig foglalják el, illetve azokat a kijelentkezés napján 12:00 óráig hagyják el. Egyéb lehetőségek előzetes egyeztetés alapján, rugalmasan intézhetők.
Általános szabályok
Érkezéskor a vendég köteles a bejelentő lapot kitölteni. Vendégeink kijelentkezéskor a teljes részvételi díj megfizetésére kötelezettek. A teljes részvételi díj alatt az előre lefoglalt napok mennyisége értendő, függetlenül attól, ha úgy döntenek, hogy az itt tartózkodást előbb szakítják meg. A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek. A szállásadó előzetes hozzájárulásával 3 éven aluli gyermek részére nem kötelező (pót)ágy árat fizetni. Ebben az esetben a gyermek részére sem ágy, sem ágynemű nem jár.
A Vendégházban és annak kertjében este 22 óra és reggel 8 óra között hangoskodni, erős zajjal járó tevékenységet folytatni szigorúan tilos.
A vendégek látogatót kizárólag a szállásadóval előzetes egyeztetéssel fogadhatnak. A szállásadó jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az előre bejelentett illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek
Háziállatot tilos engedély nélkül az apartmanba bevinni.
Parkolás
Kérjük, autóikkal úgy parkoljanak le, hogy ne korlátozzák a közlekedést!
Étkezés
Önellátás. Konyha felszereltsége: mikrohullámú sütő, gáztűzhely, hűtőszekrény, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, evőeszközök, tányérok, poharak, teás – kávés csészék, főzőedények. A mikrohullámú sütőbe kérjük ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat! Az eszközöket vendégház területéről kivinni tilos.
Berendezési tárgyak használata
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A benti berendezési és használati tárgyakat kérjük, ne vigyék ki a kertbe. Amennyiben a tartózkodás alatt a bútorokat és berendezési tárgyakat áthelyezik, úgy távozáskor annak visszarendezése szükséges.
Tűzrakás, bográcsozás
Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük, győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! A vendégek rendelkezésére álló tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag, gumi) égetése szigorúan tilos!
Vendégeink számára ingyenesen biztosítjuk a bográcsozáshoz szükséges tűzifát azonban a grillezéshez szükséges faszénről kérjük, maguk gondoskodjanak.
A grillezéshez, bográcsozáshoz szükséges eszközöket kérjük használat után tisztán a helyükre tenni, a grillező környékét rendben tartani.
Medence használati rend
- A medencéhez nem tartozik úszómesteri felügyelet, így azt mindenki kizárólag saját felelősségre használhatja
- A medencét 12 év alatti gyerek csak szülői felügyelettel használhatja
- A medencében étkezni, ill. italt fogyasztani TILOS!
- A medence használata előtt a zuhanyzás kötelező
- A medencébe ugrani szigorúan TILOS és veszélyes!
- A medencét alkohol, drog vagy egyéb kábító hatású szer hatása alatt használni szigorúan TILOS!
- A medence környezete vizes, csúszós mely fokozott figyelmet igényel
- A medence csak úgy használható, mely nem sérti a többi vendég pihenéshez való alapvető jogát.
- A medence gépezetének kezelésére kizárólag üzemeltető jogosult.
- A vendégház üzemeltetője fentiek figyelmen kívül hagyása esetén jogosult a medence használati jogát saját belátása szerint korlátozni vagy tiltani, különös tekintettel a saját vagy más vendég testi épségének fenyegetettségére való tekintettel.
Dohányzás
Az épületekben dohányozni, valamint füstölőt használni tilos! A dohányzásra kijelölt helyek: a kert és a házak terasza. Szíveskedjenek a dohányzást ezekre a helyekre korlátozni, továbbá hamutartót használni!
A kert és az épület zárása
Eltávozáskor és éjszakára kérjük a kapukat zárni!
Takarítás
Érkezéskor a Vendégház tiszta, kitakarított állapotban fogadja a vendégeket. Távozáskor kérjük hasonló állapotban hagyják el az ingatlant.
Szemét elhelyezése
Felhívjuk figyelmüket, hogy a háztartási hulladéktól elkülönítve kezelendő a szerves hulladék mindkettőre külön kihelyezett nagy szemeteseket találnak, amelyeket ürítés céljából kérjük az ingatlan elé kihelyezni az alábbi időpontokban:
Felelősségvállalás
A vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégek vagyontárgyaiért a házigazda felelősséget nem vállal! A Vendégház területére, beleértve annak kertjét, behozott személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk. A Vendégházhoz tartozó eszközöket annak területéről nem lehet elvinni.
A vendégházból való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés.
A vendég felelős a saját viselkedéséért a házban és annak környékén, az esetleges balesetért maga viseli a következményeket.
Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a szállásadónak haladéktalanul jelezni a megadott telefonszámok valamelyikén.